Mika Salo szerint rá is veszélyes lehet Bottas.

A volt F1-es pilóta, Mika Salo szerint jövőre lehet a német Nico Rosberg utolsó idénye a Mercedesnél. A finn, aki többek között a Ferrarinak és a Toyotának is vezetett, az MTV-nek adott nyilatkozatában elmondta, a csapat lecserélheti Rosberget, ha harmadszorra sem sikerül megvernie a csapattársát, Lewis Hamiltont.

„Nico nagyon kemény helyzetben van jelenleg. Gyors, és néha még Hamiltonnál is gyorsabb, de mégsem tudott még világbajnokságot nyerni.”

„Ha ez jövőre sem sikerül neki, akkor esélyes, hogy mennie kell.”

A 48 éves Salo szerint a német pozíciójára a legnagyobb veszélyt Valtteri Bottas jelentheti. A finnt a Ferrarival is szóbahozták, így elég jó dolga van, hogy a topcsapatok egyikében versenyezhet majd.

„A következő idény nagyon fontos lesz Valtteri számára. Nem engedheti meg magának azt, hogy ne egy tökéletes szezont fusson.”

„A legvalószínűbb opció számára a Mercedes lehet.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni