Jövő hétvégén elrajtol a Formula–1 2024-es idénye, elmondjuk, mit érdemes tudni az új szezonról.

Rekordhosszú szezon

Március 2-án a Bahreini Nagydíjjal indul az F1-szezon (utoljára 32 éve rajtolt el ilyen korán a száguldó cirkusz idénye), ami minden eddiginél hosszabbnak ígérkezik, ugyanis ebben az évben a tavalyi 22 helyett már 24 futamból fog állni – a hat sprintes forduló megmaradt (Kínai, Miami, Osztrák, Amerikai, Sāo Pauló-i és Katari Nagydíj).

2019 után visszatér a versenynaptárba a – világjárvány miatt törölt – Kínai Nagydíj, valamint a tervek szerint idén nem marad el az Emilia-romagna-i Nagydíj, amit tavaly az igen komoly esőzések miatt kellett lemondani.

Érdekesség, hogy idén két futamot is – magyar idő szerint – szombaton rendeznek, ráadásul rögtön az első kettőt, azaz a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíjat, mindkettőt a ramadán miatt.

Megváltozik a versenyhétvégék lebonyolítása

Az F1 és az FIA szeretné követhetőbbé tenni a sprintfutamos hétvégéket (ebből ugye hat is van), ezért némi módosítást terjesztettek elő, amely értelmében a következőképpen nézne ki ezeknek a fordulóknak a lebonyolítása 2024-ben:

  • pénteken lenne egy szabadedzés, majd a sprintkvalifikáció,
  • szombaton a ∼100 km-es sprintfutam és a másnapi verseny időmérője,
  • vasárnap pedig a futam.

A tavalyi idényben pénteken volt a szabadedzés, illetve a vasárnapi rajtsorrendről döntő időmérő, szombaton pedig a sprintkvalifikációt és a sprintfutamot rendezték.

Ez a tervezet még nem mondható véglegesnek, ugyanis a változtatásokat még el kell fogadnia az FIA Motorsport Világtanácsának február 28-án, de ez gyakorlatilag csak formaság.

Lett két „új” csapat

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

Két csapat neve is megváltozott idénre: az Alfa Romeóval és az AlphaTaurival sem találkozhatunk ebben az szezonban, ugyanis mindkét istállót átkeresztelték a szponzoraik: az Alfa Romeóból Stake F1 Team Kick Sauber lett, míg az AlphaTauriból Visa Cash App RB – szerintünk a kettő közül egyértelműen az utóbbi hangzik rosszabbul, az egyenesen szörnyű.

A Saubert csak az idei és a 2025-ös idényben láthatjuk ezen a néven, ugyanis az Audi 2026-os hatalomátvétele után egészen biztosan máshogy fogják nevezni a csapatot.

Távozók, érkezők

Az F1 történetében először fordul elő olyan, hogy az egyik szezon végéről a másik kezdetére nem változik a mezőny pilótafelállása, azaz minden csapat ugyanazzal a párossal vág neki ennek az idénynek, mint a tavalyinak:

  • Alpine: Esteban Ocon, Pierre Gasly
  • Aston Martin: Fernando Alonso, Lance Stroll
  • Ferrari: Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr.
  • Haas: Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg
  • McLaren: Lando Norris, Oscar Piastri
  • Mercedes: Lewis Hamilton, George Russell
  • Red Bull: Max Verstappen, Sergio Pérez
  • Stake F1 Team Kick Sauber (ex-Alfa Romeo): Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü
  • Visa Cash App RB (ex-Alpha Tauri): Cunoda Júki, Daniel Ricciardo
  • Williams: Alexander Albon, Logan Sargeant

Ugyanakkor a csapatfőnökök között akadnak már távozók és érkezők:

Idén már nem láthatjuk Franz Tostot, azaz a kisebbik Red Bull, az idén Visa Cash App RB néven futó alakulat csapatfőnökét, aki az istálló 2005-ös megalapítása óta, azaz 18 éven át vezette azt – tanácsadói szerepkörben azért továbbra is tevékenykedni fog.

A Haas még a szezon előtt kirúgta az F1 legszórakoztatóbb csapatfőnökének számító Günther Steinert, akinek helyére az eddigi mérnökigazgatót, az autó tervezését is irányító Komacu Ajaót léptették elő.

Említést érdemel még az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin is, aki idén teljesít(het)i az első teljes F1-es idényét – ő tavaly szezon közben érkezett az idő előtt menesztett Otmar Szafnauer helyére.

(Fontosabb) szabályváltozások

Nő a büntetlenül felszanálható motorok és motorkomponensek száma: a megnövekedett futamszám miatt a pilóták az eddig három helyett már négy erőforrást használhatnak, és ugyanígy módosult az MGU-H, az MGU-K és a turbótöltő engedélyezett mennyisége is, azaz ezekből is négy használható fel retorzió nélkül. Mindez azt jelenti, hogy ezek mindegyikének hat futamot kell kibírnia az idény során – és ne feledjük el azt sem, hogy hat sprintes versenyhétvége is lesz.

Előbb lehet használni a DRS-t: a rajtot és az újraindításokat követően eddig két teljes kör megtétele után lehetett aktiválni az előzést segítő nyitható hátsó szárnyat (ez lenne a DRS), idéntől viszont ez már egy körrel előbb engedélyezett.

Nem lehet fejleszteni: az FIA megtiltja a csapatoknak, hogy elkezdjék fejleszteni a 2026-os szezonban érkező újgenerációs autókat, ezeken – a fékrendszert kivéve – csak 2025. január 2-től lehet majd legkorábban dolgozni.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Rossz, amikor elmozdul a rakomány, még rosszabb, ha 33 tonnás

Gyönyörű minimalista Paganit alkottak a fiatal dizájnerek

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés