Nem csoda, hiszen rekordhosszú lesz a 2024-es Formula–1-es szezon.

Rekordhosszú szezon elé néz a Formula–1, ugyanis – a sportág történetében először – 24 versenyhétvégéből fog állni a szezon (a 24 futam mellett hat sprint is lesz), ami azt is jelenti, hogy időben kell elrajtolnia az idénynek.

Ennek megfelelően a szezon már március 2-án kezdetét veszi a Bahreini Nagydíjjal, ennél korábban 32 éve indult az idény: 1992-ben a szezonnyitó Dél-afrikai Nagydíjat március 1-re tették.

Volt olyan, amikor január 1-én rajtolt el az idény, például 1965-ben és 1968-ban is, mindkét alkalommal a Dél-afrikai Nagydíjjal.

A 2024-es versenynaptár:

A ramadán miatt két futamot is szombaton tartanak meg, a március 2-i bahreinit, illetve a március 7-i szaúd-arábiait

Olyan viszont még soha nem történt a sportág történetében, ami idén lesz, hogy az előző szezon végéhez képest nem változik a mezőny pilótafelállása, vagyis a 2024-es idénynek minden egyes csapat ugyanazzal a duóval vág neki, mint amivel a tavalyi kiírást befejezte.

(Forrás: Gpblog.com, Motorsport.com, fotó: FIA, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes és a Red Bull ki akart cseszni a Ferrarival, de saját magukat is megszívathatják ezzel

Leszavaztak egy F1-es szabályt, ami nehéz helyzetbe hozhatja a Ferrarit, és amúgy minden csapatot.

A Red Bull elárulta, melyik F1-csapattól tart idén, és nem a Mercedest vagy Ferrarit mondta

Az ominózus csapat az év második felében elég jól teljesített.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés