Spoiler: Max Verstappen álomcsapata a valóságban is létezik.

A német Auto Motor und Sport szaklap készített egy hosszabb interjút a háromszoros világbajnok Max Verstappennel, amely során többek között arról kérdezték, hogy ki lenne az a két pilóta, akit beválasztana a saját Formula–1-es csapatába:

„Mondhatom saját magamat? Mert akkor magamat választanám és Lando Norrist. Ő még mindig fiatal, hosszú karrier áll előtte, és nagyon-nagyon gyors is tud lenni.”

Verstappen csapatfőnökként pedig a következő két versenyzőt szeretné a csapatában tudni:

„Lando Norrist és Oscar Piastrit választanám, tehát a McLaren párosát. Mindketten jók. Lando egy kicsit idősebb Oscarnál, aki viszont már újoncként is gyors. Persze van még hova fejlődnie, például javíthatna a versenytempóján, de ő egy okos srác, fog még versenyeket nyerni.”

Verstappen tavaly is megnevezte Norrist, ám mellé akkor a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót választotta.

Egyébként Norrisszal kacérkodik is a Red Bull, ami nem véletlen, hiszen az F1 egyik legnagyobb tehetségének számít:

(Forrás: Auto motor und sport, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Red Bull rápirított Pérezre – így tarthatja meg ülését a mexikói

Egyértelmű, hogy mit kell tennie Sergio Péreznek, ha a Red Bullnál akar maradni.

Az F1-csapatfőnökök rangsorolták 2023 tíz legjobb pilótáját

Megvan az F1-es pilóták egyik legfontosabb értékmérőjének végeredménye. Egyetértesz vele?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés