Erős párosra gyúr a Red Bull.

Sergio Pérez szerződése a 2024-es szezon végén lejár a Red Bull-nál, az osztrák istálló pedig erős utalást tett arra, hogy bizony keresik az utódját, sőt Helmut Marko félreérthetetlenül tudatta is, kit szeretnének Max Verstappen csapattársának:

„Sajnos Lando Norrisnak 2025-ig szól a kontraktusa, ez nagyon hosszú idő. Egyértelműen ő az egyik jelöltünk. (...) Életkora és sebessége alapján Lando az ideális pilóta számunkra. Sergio már túl van a harmincon, a negyedik gyermekét várja, vagyis más dolgok foglalkoztatják már.”

Tehát nagyon úgy tűnik, hogy Pérez annak köszönheti a jövő évi Red Bull-os ülését, hogy Norris mclarenes szerződésének lejárta nem esik egybe az övével. Kissé ironikus, de pont ez akár még újabb egy évet is érhet a mexikóinak (amennyiben érdemben segíteni tudja a csapatot a konstruktőri világbajnoki cím felé), mert az kevésbé valószínű, hogy az osztrák istálló szerződtetne valakit arra az egy szezont felölelő időszakra, amíg Norris elérhető nem lesz. Persze ez a teória borulhat, ha közben a fiatal brit hosszabbít a wokingiakkal.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kiderült, mikor térhet vissza a kéztörést szenvedő Daniel Ricciardo

Nem mostanában láthatjuk Daniel Ricciardót ismét F1-es autóban ülni.

„Probléma, hogy nincsenek nők a Forma–1-ben”

Időről időre előkerül a kérdés, lenne-e helyük a Forma–1-ben a nőknek. Lewis Hamilton szerint például igen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve