A járvány alatt többszörösére nőtt a rollerrel megtett átlagos utak hossza.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon, és jellemzően négy-nyolc kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg átlagosan két kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a közösségi közlekedés nagyobb arányú elkerülése áll.

A szövetség szerint a rollerek segítségével harminc-negyven perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések nyolc-tíz percre csökkenthetők, ráadásul egy saját tulajdonú e-roller nagyon olcsón fenntartható,

20-40 kilométeres hatótávra elegendő feltöltése 20 forint alatti költség.

A rollerek ingyen szállíthatók a közösségi közlekedésben, összecsukva pedig elférnek egy kisebb méretű autó csomagtartójában is, tehát alkalmasak arra, hogy használójuk messzebb parkolva, onnan rollerrel érkezzen meg a céljához.

A Bubi is pörög

A közlemény szerint a Mol Bubi bérbringarendszerében csaknem 100 ezren regisztráltak már. A Bubit átlagosan mintegy 15 percig használják, 2021-ben több mint 2,5 millió kilométert tettek meg a használóik, ennek köszönhetően

414 tonna szén-dioxid-kibocsátásától mentesül a főváros évente.

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a mikromobilitási eszközök a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is jó választást jelentenek. Egy kilowattórányi energia felhasználásával

  • egy benzines autó 2 kilométert,
  • egy elektromos autó 6 kilométert,
  • egy elektromos robogó 35 kilométert,
  • egy elektromos roller pedig 100 kilométert képes megtenni.

Utóbbiak ráadásul helyben nem okoznak levegőszennyezést, ezért a belvárosok – ahol a legelterjedtebb ezeknek az eszközöknek a használata – élhetőbbek maradnak, és csökkennek a forgalmi dugók is.

A szervezet közleményében kitért arra is, hogy a kerékpárok esetében sokkal egyértelműbb a szabályozás, de a rolleresekre egyelőre semmilyen előírás nem vonatkozik. A mikromobilitás dinamikusan fejlődő piac, ezért a jövőben a városok fejlesztésénél számolni kell ezeknek az eszközöknek a meglétével is. Egyelőre a közösségi rollerek parkolása rendezetlenné teheti a városképet, a probléma kezelésére egyre több helyen hoznak létre virtuális vagy fizikai dokkoló állomásokat – Budapesten is:

Elege van Budapestnek a rollerkáoszból, csak adott pontokon lehet majd felvenni és letenni a rollereket

A KRESZ-nek még nem sikerült lekövetnie az elmúlt évek rollerbummját, de a közterülethasználati problémákat helyi szabályzással is lehet kezelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában