A technika gyors fejlődésének és az akkumulátorok elhasználódásának köszönhetően a használt elektromos autók nem a kiváló értéktartásukról ismertek, de ez a Tesla kivétel.

2008-ban szállt be az autóiparba a Tesla, és az első modellje a Lotusból épített Roadster volt, ami az akkor még újdonságnak számító lítiumion akkumulátorával több mint 320 kilométert volt képes megtenni egy feltöltéssel. A kétüléses sportkocsit kezdetben 248 lóerős elektromotor hajtotta, amivel négy másodpercen belül gyorsult százra, majd a teljesítményét 288 lóerőre növelték.

A Roadster összesen 2450 példányban készült, és nemrég egy alig használt, szép állapotban lévőt kínáltak fel az RM Sotheby’s aukcióján. A gleccserkék sportautót kovácsolt kerekekkel, szénszálas betétekkel és Momo sportkormánnyal szerelték,

majd egy nagyobb akkumulátort kapott, amivel 540 kilométerre nőtt a hatótávja, és csak ez a csere 29 ezer dollárba került.

Nem használták sokat ezt a Teslát, ami meg is látszik az állapotán.

A Roadster utódjára még várnunk kell, ezért valakinek jó vásár lehetett ez a sportautó, ami még csak 17 500 mérföldet, azaz 28 ezer kilométert futott, és a vászontető mellé egy karbon és egy átlátszó tető is járt hozzá. A vevője 112 ezer dollárt adott érte, ami 34,5 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Elon Musk hihetetlennek hangzó hatótávot ígér az új Teslára

Ha ez igaz, akkor közel az elektromos autók áttörése.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés