Egy veterán Porsche ára az egekben van, de ha a márka első versenyautójáról van szó, ami ráadásul sikert is aratott, akkor annak az értéke nyilvánvalóan felbecsülhetetlen. Ráadásul elképesztően jól néz ki.

A képeken látható autó története azzal kezdődött, hogy 1950-ben, a párizsi autószalonon a 24 órás Le Mans-i verseny szervezői felkérték Ferdinand Porschét, hogy induljon a következő évi futamon. Porsche akkor első sportautóját, a 356-ost gyártotta, a versenyautót pedig nem a Stuttgartban készülő acélkarosszériás modellből építette, hanem azokból az alumínium kasznikból, amelyek az ötvenes évek elején készültek az ausztriai Gmündben, ahonnan a Porsche-sztori indult.

A mintegy ötven darab alumínium 356 Gmünd Coupéból négyet választottak ki versenyautónak. Két prototípus épült a teszteléshez, a másik kettőt pedig benevezték az 1951-es Le Mans-i viadalra. Sajnos ezek közül az egyik már az edzésen összetört, úgyhogy jól gondolod, a képeken látható autó a másik, ezért elképesztő értéket képvisel. Főleg azután, hogy első szereplésén meg is nyerte az 1,1 literes motorral szerelt autók kategóriáját, és az összetettben 19-edik lett.

A 356 SL Gmünd Coupé sorsa nem volt minden kalandtól mentes. A két prototípussal együtt eladták az osztrák Max Hoffmannak, aki bevezette a Porschét az amerikai piacra. Hoffman pedig eladta John von Neumann autóversenyzőnek, aki megszabadította a 356-ost a tetejétől, hogy tovább csökkentse a súlyát. 1957-ben Chuck Forge vásárolta meg tőle, aki rendszeresen versenyzett vele, egészen addig, amíg 2009-ben távozott az élők sorából.

Ekkor került jelenlegi tulajdonosához, aki úgy döntött, hogy eredeti, 1951-es állapotába hozza vissza. A munka elkészült, a Porsche-történelem fontos darabjáról pedig Drew Phillips készítette ezeket a lenyűgöző képeket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés