Fél kilométert tolatniuk is kellett az igazán túlméretes teherrel.

Több hónapnyi tervezés után három éjszaka alatt összesen kilenc darab extrém méretű, egyenként 85 tonnás szerelvény szelte át az M8-as autópályát és a 6-os főutat. A Németországból folyami hajón érkező tartályok a szállításukhoz használt speciálisan összeépített szerelvényekkel együtt

32 méter hosszúak, 6,7 méter szélesek és 7,8 méter magasak voltak,

melyeket a Magyar Közút szakembergárdájának közreműködésével a dunavecsei kikötőből Dunaföldvárra juttattak el a végső állomására, egy biofinomítóba.

Éjszakánkét három-három szerelvény indult útnak a célállomásra, a 14 kilométeres utat első este még négy óra alatt, a következő estéken már rutinosabban, két és fél óra alatt tették meg. A szerelvények az M8-as autópályára menetiránynak megfelelően hajtottak fel, majd teljes útzár mellett, haladási iránnyal szemben közlekedve ellentétesen hajtottak le a 6-os főútra.

Ehhez a Magyar Közút közreműködésével betonelemek elmozgatására és 600 méteren tolatásra volt szükség. A lehajtás után manőverezés következett, mert a lehajtóban lévő körforgalom ívei és a felette átívelő M8-as híd miatt csak úgy tudtak a 6-os főúton Dunaföldvár irányába haladni, hogy

a kisapostagi elágazóig a forgalom kizárása mellett további egy kilométert tolattak.

A sikeres célba jutáshoz napközben egy útdíjfizető kaput is teljesen le kellett bontani, mert nem fértek volna el alatta a szerelvények.

Ez is érdekelhet:

Így haladt egy 544 tonnás jármű a magyar utakon

A túlsúlyos járművek rajongóinak mutatjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés