A Formula E fizetné ki ezt az összeget.

Jövő héten rajtol el a Formula–1 új idénye, a háromszoros világbajnok Max Verstappen pedig 2024-ben is úgy vág neki az szezonnak, hogy őt tartják a világbajnoki cím favoritjának. Tehát jelenleg a holland elsőségére fogadva senki sem fog tudni meggazdagodni. Ami viszont pénzt hozhat, az az, ha Verstappen nem nyeri meg a bajnokságot. Legalábbis a Formula E vezérigazgatója, Jeff Dodds, egy igencsak komoly összeget ajánl fel jótékony célra, amennyiben a 26 éves pilóta nem húzza be idén év végén a negyedik vébécímét:

„Ha nem ő nyeri meg, akkor negyedmillió dollárt* adunk a győztes versenyző által választott jótékonysági szervezetnek”

– mondta a TNT Sportsnak nyilatkozva. Dodds egyébként 99%-ig biztos benne, hogy Verstappen ismét a csúcsra ér, de mint mondja: „azért nem lenne annyira rossz, ha rengeteg pénzt kéne adni jótékonysági célra”.

*Ez a 250 ezer dollár a jelenlegi árfolyam alapján cirka 90 millió forintnak felel meg.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hol találhat ülést magának a Hamilton által kitúrt Carlos Sainz?

Carlos Sainz Jr. 2025-től már egészen biztosan nem lesz a Ferrari versenyzője, a kérdés az, hol folytat(hat)ja a spanyol. Akadnak azért lehetőségei.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés