Carlos Sainz Jr. 2025-től már egészen biztosan nem lesz a Ferrari versenyzője, a kérdés az, hol folytat(hat)ja a spanyol. Akadnak azért lehetőségei.

Lewis Hamilton az idény végén elhagyja a Mercedest, hogy a következő szezontól a Ferrari színeiben versenyezzen, mégpedig Carlos Sainz Jr. helyén. Azt már végigvettük, kik közül kerülhet ki a hétszeres világbajnok utódja, arról viszont még nem beszéltünk, hogy hova igazolhat a spanyol.

Ki pótolhatja Hamiltont a Mercedesnél?

Vannak nevek Lewis Hamilton pótlására. Te kit választanál közülük? Szavazz!

Szegény Sainz pályafutása során már harmadszor kerül olyan helyzetbe, hogy alulmaradt egy éppen magasabban jegyzett/nagyobb tehetségnek gondolt pilótával szemben egy ülésért folytatott harcban: 2016-ban a Red Bull helyette inkább Max Verstappent léptette elő a Toro Rossótól, majd 2018-ban jött a hír, hogy 2019-től Daniel Ricciardo fog a helyén versenyezni a Renault-nál, most pedig Hamilton túrta ki a Ferraritól.

A spanyol úgy veszített el az ülését Maranellóban, hogy igazából nem is hibázott a szezon során, az pedig egészen egyértelmű, hogy van helye a rajtrácson. Sainz egy intelligens, szorgalmas és tapasztalt versenyző, aki már azt is tudja, milyen futamokat nyerni, ugyanakkor még mindig elég fiatal ahhoz (29 éves), hogy legyen benne még jónéhány F1-es szezon.

Sainznak két fő lehetősége lehet: megy a Mercedeshez (azaz helyet cserél Hamiltonnal), vagy az Audinál folytatja.

Előbbi logikus választás lenne számára, hiszen a Mercedesnek pont egy olyan tapasztalt és minőségi pilótára lenne szüksége George Russell mellé, mint amilyen Sainz is. A problémát itt az jelentheti, hogy a spanyol nem egy szárnysegéd típus, Toto Wolffék pedig már nyíltan kimondták, hogy Hamilton távozásával Russell lesz az első számú pilóta, azaz a csapatvezető. A teljes képet nézve tehát mégsem a legkézenfekvőbb megoldás tűnik a legjobb választásnak is, vagyis egy olyan pilótát szerződtetni, akiben erősen benne van, hogy a frissen kikiáltott csapatvezető helyére szeretne pályázni.

Az Audi nagyon akarja Sainzot, aki itt egészen biztosan megkaphatná a vezető szerepet, ugyanakkor a német márka az újgenerációs, zöld energiaforrások bevezetésével, azaz csak 2026-ban száll be a Formula–1-be (a Sauber gyári csapataként). Ebben az esetben egy év pihenő várhatna a spanyolra, kivéve, ha már a szezon végén átigazol (aklimatizálódni) az idén Stake néven futó Sauberhez. Ez pedig akár valós opció is lehet számára, tekintve, hogy Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü szerződése is lejár a 2024-es év végén.

Ami még szóba jöhet

Red Bull: nem tűnik túl valószínűnek, hogy az osztrák istálló meghosszabbítja Sergio Pérez idény végén lejáró szerződését, vagyis kell majd valaki Verstappen mellé a 2025-ös időszaktól kezdődően. Egyik opciónak felmerülhet Sainz, mert jó pilóta (egészen biztosan megüti az RB mércéjét is), és mert elérhető is lesz.

Ugyanakkor sokkal valószínűbbnek tűnik a Verstappen és Ricciardo párosának újra összeállása, mintsem Verstappen és Sainz reunionja. Egyrészt azért, mert az ausztrál nemcsak helyben van már, de elégedettek is vele, másrészt pedig azért, mert még élénken élhet az osztrák istállóban a holland és a spanyol igencsak toxikus kapcsolata a Toro Rossó-s időszakukból – persze ennek már jó néhány éve.

Aston Martin: Fernando Alonso szerződése a 2024-es idény végén jár le, míg csapattársának, az istállótulajdonos fiának, Lance Strollnak a kontraktusáról gyakorlatilag csak annyit lehet tudni, hogy van (nagyjából ez azt jelenti, hogy addig marad, ameddig szeretne). Az Aston nagyon szeretné megtartani a kétszeres világbajnok spanyolt, ám őt a Mercedesszel is szóba hozták Hamilton utódjaként, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha Alonso élne egy ilyen előtte adódó lehetőséggel.

Sainz érkezése azonban akkor sem lenne teljesen kizárható, ha a rutinos spanyol hosszabbít a gárdával, mégpedig azért, mert Lawrence Stroll nagy álma, hogy konstruktőri címet nyerjen a csapata, amit nehezen lehetne elképzelni egy Alonso–Stroll párossal, ellenben Alonso és Sainz kettősével annál inkább.

Ha minket kérdezel, mi az Audinál látjuk Sainzot, de egy év kihagyás nélkül, vagyis a spanyol a Ferraritól való távozása után egyből a Sauberhez, vagyis a Stake-hez igazolhat 2025-től kezdődően.

(Forrás: Racingnews365.com, Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes arról beszélt, ki az, aki pótolhatja Lewis Hamiltont

A Mercedesnek meg kell találnia Lewis Hamilton utódját, erre viszont bőven van idejük.

Ezt gondolja a Mercedes arról, hogy Hamilton elhagyja a csapatot a Ferrariért

Mindenkit váratlanul ért Lewis Hamilton távozása, még egy kicsit a Mercedest is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Óriási képernyővel jön ez a kínai elektromos autó

További cikkeink a témában