Őrület.

Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy Lewis Hamilton 2025-től a Ferrarinál folytatja, ezzel valóra vált a hétszeres világbajnok gyerekkori álma, valamint John Elkann Ferrari-elnök is elérte régóta vágyott célját, hogy a csapatában tudja a most 39 éves britet.

Persze az üzletet nyélbe ütését nemcsak az álmok és vágyak vezérelték, ezek megvalósulását/beteljesülést nagyban megkönnyítette többek között az is, hogy

állítólag Hamilton a 2+1 évre szóló szerződésével évente 100 millió dolláros, cirka 35,5 milliárd forintos fizetést kaphat a Ferraritól

– legalábbis erről ír az F1-es ügyekben jellemzően jól informált olasz Formu1a.uno.

Nem meglepő módon ezzel az összeggel a brit az F1 történetének legjobban fizetett pilótája lenne. És azért a Ferrari sem jár rosszul Hamiltonnal:

(Forrás: Formu1a.uno, fotó: )

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve