Szerintük nem is kell semmin változtatni, hogy jövőre felzárkózzanak.

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint a csapatának nincs szüksége nagyobb változtatásokat eszközölni, ha szeretne jövőre a Mercedes legnagyobb ellenfele lenni. Azok után, hogy 2014-ben egy teljesen kiábrándító idényt futottak, az idei év már sokkal jobban sikerült az olasz gárdának, ugyanis az olasz csapat az egész telet átdolgozta és megérkezett Sebastian Vettel is. Idén már nagyon erősen kirajzolódott, hogy a Ferrari lesz a Mercedes mögött a második csapat, bár mondjuk azt nem mondhatjuk, hogy nagyon megszorongatnák a németeket. Három győzelmet sikerült összehozniuk, amivel túlteljesítették a targetüket. Arrivabene szerint jövőre még jobbak lesznek, akár úgy is, ha semmit sem csinálnak.

„Úgy gondolom, hogy a csapat egyes futamokon nagyon nagyon erős, és ez nagyon jó. Most mindent így kell hagynunk, ahogy van, és nem változtatni semmin túlságosan, csak arra összpontosítani, hogy jövőre egy jó évet fussunk. Jövőre csatlakozik hozzánk Jock Clear is, aki egy volt Mercedes mérnök, de ő nem fog semmi komolyabbat megváltoztatni a csapat struktúráján.”

Sebastian Vettel, aki a Ferrari idei három győzelmét szolgáltatta, úgy nyilatkozott, hogy a csapatnak türelmesnek kell lennie az eredmények érkezéséig, hiszen nézzék csak meg, hol voltak 2014-ben.

„Ne feledjük el, hogy milyen céljaink voltak még az év elején. Ez az egész egy új start a csapatnak, nagyon sok minden változott és változik. Úgy gondolom, hogy túlteljesítettük az elvárásainkat sokkal, úgyhogy most az a célunk, hogy jövőre még jobbak legyünk és az év végéig harcoljunk azért, hogy jobban zárjuk az évet.”

„Emellett viszont nagyon türelmesnek kell lennünk, mert ez egy nagy project, és nagyon sok energiát igényel a maranellóiaknak is, és mindenki már nagyon éhes egy igazán erős évre. Haladnunk kell előre, és minél erősebben visszavágni jövőre.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés