Két volt pilóta szerint sem lesz 2016 az olaszok éve.

Két volt Forma-1-es pilóta szerint sem lesz még idén elég felkészült arra a Ferrari, hogy megverje a regnáló bajnok csapatot, a Mercedest. Gerhard Berger és David Coulthard is úgy gondolja, hogy a cím ünneplésére még egy évet várniuk kell Vetteléknek.

„Nem gondolom, hogy a győzelmük idén fog bekövetkezni – nyilatkozta a 10 futamgyőztes, Gerhard Berger. – Túlságosan nagy volt múlt év végén a Mercedes előnye a Ferrarihoz képest. A Ferrari nem tudna ilyen hamar felzárkózni rájuk.”

David Coulthard is úgy gondolja, hogy akármennyire nagyot fejlődött a Ferrari, a Mercedes lesz idén a világbajnok.

„Azt hiszem, hogy idén is a Mercedest ünnepelhetjük majd az év végén. Dominálniuk biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz, mert a Ferrari a nyakukban fog lihegni, de a világbajnoki cím a két Ezüst Nyíl pilóta között fog eldőlni.”

„A statisztika szerint, aki egyszer megnyert öt futamot egymás után, az világbajnok lesz, így idén Nico Rosbergnek kéne ünnepelnie, kár lenne, ha nem így lenne.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni