Hiába Sebastian Vettel jó formája, a Ferrari úgy érzi, hogy idén már nem tudnak előrébb lépni, és inkább 2016-ra fókuszálnak.

Habár az olasz csapat hatalmas előrelépést tett múlt évhez képest, a La Gezzatta dello Sport szerint a főnök, Maurizio Arrivabene elismerheti, hogy az idei lehetőségek az SF15-T autóval igencsak limitáltak.

„Nem tudtunk mindent előröl kezdeni és megjavítani három hónap alatt” – mondta Arrivabene, arra utalván, hogy sok mindent kellett helyrehozni a Luca di Montezemolo és Marco Mattiacci után, és a határidő folyamatosan szorongatta őket.

Arrivabene azt is megerősítette, hogy az új autónak ugyanannyira kevés a leszorítóereje és a tapadása, mint a réginek.

„Már a múlt év elejétől a Mercedes nagyon gyors volt a kvalifikáción. Nagyon erősek, és ez egy jel számunkra, hogy mire kell fókuszálnunk jobban a jövőben. Nyilvánvalóan sokat javult az autó, de tudjuk, hogy nagyon sok minden még nem úgy működik, ahogy mi szeretnénk. A csomag, amit Barcelonában a teszten használtunk eredményes volt, tudtuk, hogy ami ott jó, az jó lesz a futamokon is. A jövőben már biztosan egy sokkal jobb autóval érkezünk már Barcelonába is.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni