A Ferrari csapatfőnöke nem hagyhatta szó nélkül Nico Rosberg szavait.

A 2016-os F1-világbajnok Nico Rosbergh komoly kritikával illette a Ferrarit a Holland Nagydíj után, jelezve Mattia Binotto csapatfőnöknek, hogy ideje lenne alapvető (személyi változásokat eszközölni az olasz istállónál a sikeresség, vagy legalább a hibák minimalizálása érdekében:

Arcpirító kritika: „A Ferrarinál még a Forma–3-as csapatok is jobban teljesítenek”

Komoly kritikával illették a Ferrarit, és nehéz nem egyetérteni vele.

Természetesen Rosberg szavai mellett nem tudott csendben elmenni Binotto, aki a következőképpen reagált a német kritikáira:

„Könnyű kívülállóként beszélni, kritizálni, de nem fogunk változtatni, ezt üzenem Rosbergnek. Remek szakembereink vannak, az pedig már sokszor bebizonyosodott, hogy ebben a sportágban fontos a stabilitás és hogy napról napra és versenyről versenyre fejlődjünk. Kétségem sincs afelől, hogy nagyszerű embereink vannak.”

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes elismerte, hogy majdnem kicsinálta a Forma–1-et

Toto Wolff beszélt a Mercedes helyzetéről.

A Mercedes Hamilton kiborulásáról: Mi vagyunk a szemetes, a hányózacskó

Lewis Hamilton rendesen kiakadt a Holland Nagydíj közben, reagált is rá Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök.

Új pilótát nézett ki magának a Red Bull

A Forma–1-en kívülről érkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A ralis stílus még mindig nagyon jól áll a MINI-nek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés