Maurizio Arrivabene szerint a Ferrari klikkesedett és nem volt egységes, amikor Marco Mattiacci helyére került.

2014 talán a Ferrari legeslegrosszabb éve volt, hiszen egy idény alatt kétszer is csapatfőnököt cseréltek, és semmi nem segített rajtuk, elhagyta őket a sztárpilótájuk, nem hozták az eredményeket. Minden változott, egyedül a piros szín volt ugyanaz.

„Amikor én idejöttem, részekre volt osztódva a csapat. A csapattagok túlságosan óvatosak voltak, elvoltak a maguk munkájában. Ez nem az a csapat volt, amilyennek én ismertem őket, az volt a feladatom, hogy újra összerakjam őket, ahogy eddig mindig is egyben voltak.”

Igaza lehetett Arrivabenének, ugyanis mióta ő a csapatfőnök, a Ferrari mintha magára talált volna. Az új autójuk össze sem hasonlítható a régivel, már Malajziában nyerni tudtak, és ez a győzelem 34 sikertelen verseny után az első volt. Attól függetlenül, hogy sikerült kicsit összeráznia a csapatot, Arrivabene még mindig változásokat akar, nem elégszik meg sem a teljesítménnyel, és még az sem biztos, hogy a 2016-os pilótapáros a jelenlegi felállással lesz megegyező. A Ferrari szeretné megtartani Kimi Raikkönent, azonban a finn számára nehézséget jelent tartani az iramot négyszeres világbajnok csapattársával, főleg az időmérőkön. Jelenleg Raikkönen negyedik a bajnokságban 72 ponttal, Vettel pedig előtte áll a tabellán 108 ponttal a neve mellett.

Következik az Osztrák Nagydíj, amit valószínűleg nézni is fogsz. De fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni