Meglepődtél? Vagy mégsem?

Az elmúlt időszak slágertémája Lewis Hamilton esetleges Ferrarihoz való igazolása szerződése 2020-as lejárta után, ezt táplálta, hogy a brit nemcsak belement a flörtbe a maranellóiakkal, de John Elkann elnökkel is többször találkozott.

Közben pedig a Mercedes és maga Hamilton is megerősítette, hogy még nem tárgyaltak egymással az újabb kontraktusról, ezzel pedig egyben cáfolták is a felek azt a pletykát, miszerint a hatszoros világbajnok óriási bérigénye miatt elakadtak volna a tárgyalások.

A történet közvetve érintett másik fele ugye Sebastian Vettel, akinek szintén 2020 végén jár le a szerződése a Ferrarinál, és esetében sem történt hosszabbítás – az olasz istálló korábban gyakorlatilag kendőzetlenül kijelentette, hogy a németnek öt futama van arra az új idényben, hogy megmentse ferraris ülését.

A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto a Ferrari 2020-as autójának bemutatója során természetesen nem kerülhette el, hogy Vettelről/Hamiltonról kérdezzék, az olasz viszont úgy tűnik, pontot tett az ügy végére, egyelőre:

„Jelenleg Seb az első számú választásunk. Beszéltünk már vele erről, és még fogunk. Ő az elsődleges lehetőségünk, aki elsőbbséget is élvez. (...) Pillanatnyilag nem tervezzük Lewis szerződtetését. De mint mondtam: az elsőbbség Sebastiané jelenleg.”

A Ferrari tegnap lerántotta a leplet az SF1000-ről, azaz az új idényre szánt versensygépéről:

(Forrás: scuderiafans.com , fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés