A Ferrarinak összejött az, amit a Mercedes év végén még csak megközelíteni tudott: 1000 lóerőt kifacsarni a motorból.

Decemberben a Mercedes jelentette be, hogy a 2018-as motorjával már nagyon közel van az 1000 lóerős álomhatárhoz, a csapat motorfejlesztési főnöke, Andy Cowell akkor azt nyilatkozta, hogy a turbó-hibrid erőforrásuk 50 lóerőre van az 1000-től – gyaníthatóan azóta már el is érték azt.

És úgy tűnik, a Ferrari sem akar lemaradni ebben a tekintetben (sem) a riválisától, ugyanis a Ferrari-ügyekben mindig jártas újságíró, Leo Turrini úgy tudja, hogy a maranellóiak a motor teljesítményének növelése mellett annak súlycsökkentését tűzték ki célul (ez volt a Mercedes legnagyobb előnye), aminek eredménye képpen

„a fékpados teszteken a csúcsteljesítmény már el is érte az 1000 lóerőt.”

Azt tegyük hozzá, hogy más egy gyárban, steril körülmények között elérni, mint egy versenypályán léles helyzetben. Persze minden kiderül majd a barcelonai teszten.

Eközben meg...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés