Ilyenre tényleg nem lehet felkészülni.

A Bahreini Nagydíj rajtját követően Romain Grosjean olyan hatalmas sebességgel csapódott a szalagkorlátba, hogy az kilyukadt, az autó kettétört és lángba borult. A francia pilóta kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ami nem csak elsőre tűnt hátborzongatónak – az eset kapcsán egyébként vizsgálat is indult.

Lángtenger és kettétört autó – brutális balesettel indult a Bahreini Nagydíj

Grosjean elemi erővel csapódott a szalagkorlátba, azonnal megszakították a versenyt. Bár a pilóta saját lábán menekült ki lángok közül, de megsérült és kórházba szállították.

A mentésére siető orvos, az FIA főorvosa, Dr. Ian Roberts elmondta, mit élt át a lángoló autó mellett, amikor várta, hogy Grosjean kiszabaduljon:

„Az első körben a megszokottak szerint követtük a mezőnyt, majd egyszer csak megláttuk azokat a hatalmas lángokat. Amikor megérkeztünk, nagyon furcsa helyzet fogadott minket: az autó egyik fele rossz irányba állt, a másik fele pedig a korláton túl volt. Óriási forróság volt. (...)

Láttam, ahogy megpróbál felkelni. Valahogy el kellett jutnunk hozzá. Ott volt egy pályabíró egy tűzoltókészülékkel, ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy annyira elnyomja a lángokat, hogy oda tudjak nyúlni Romainhoz, hogy áthúzzam a korláton.”

Ezt követően Dr. Robert leültette a remegő Grosjeant, akinek a sisakrostélya is megolvadt a tűzben. Mivel a francia némi fájdalmat érzett a kezeinél és a lábainál, az égési sérülésekre zselét tettek, majd az orvosi központba, aztán pedig kórházba szállították.

Az F1 orvosi autóját 2009 óta vezető, korábbi autóversenyző Alan van der Merwe pedig azt mondta, hogy munkája még soha nem látott ilyen balesetet és ekkora lángokat.

Grosjean óriási szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta az esetet. Köszöni, jól van, köszöni a segítséget és a kedves üzeneteket is, és hálát ad annak, hogy néhány éve bevezették a halót (a pilótafülke felé emelt védőkeretet):

A következő nagydíjon, ami szintén Bahreinben lesz a hétvégén, Grosjean egészen biztosan nem indul:

Megvan, ki helyettesíti a horrorbukást szenvedő és túlélő Haas-pilótát

Ez lesz a Forma–1-es debütálása a 24 éves pilótának.

Eközben...

Lewis Hamilton koronavírusos, kihagyja a hétvégi futamot

Csak később derül ki, ki fogja őt helyettesíteni.

(Forrás, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

WhatsApp-üzenetek miatt kerülhet komoly bajba az F1 az Andretti-ügyben

Hogyan lehet egy veterán autónak tökéletes fényezése? Így

Egy csepp aerodinamika – 40 éves az Opel Kadett E

További cikkeink a témában