A japán márkákról tudni lehet, hogy figyelnek a vásárlók igényeire, és a Toyota Camry is csak ott változott a modellfrissítéssel, ahol szükség volt rá.

Még csak két éve vezette be az európai piacra a Toyota a Camry legújabb kiadását, de a modell az amerikai kereskedésekben már régebben megjelent, ezért mostanra jött el a ráncfelvarrás ideje. A japán márka pedig csak ott változtatott a középkategóriás modellen, ahol a korábbi tapasztalatok alapján szükség volt rá.

A műszerfalon például átalakították a középkonzolt, a tetejére került a 9 colos érintőképernyő, hogy még jobban látható legyen, a két szélére pedig gyorsgombokat tettek, hogy gyorsan elérjük a funkciókat.

A Camry nagy hiányosságát pótolták azzal, hogy a rendszer már Android Auto és Apple CarPlay használatára is képes,

és az osztva dönthető hátsó üléseknél síalagút is van.

A Camry formája csak annyit változott, hogy elmondhassuk: ez már a megújult kiadás.

Az orrán a hűtőmaszk és a lökhárító nagy légbeömlőjének formáját változtatták, az utóbbi fekete és sötétszürke színben is kérhető. A hátsó lámpák is újak, a kínálatban új 17 és 18 colos kerekek jelentek meg, és egy újabb metálszürke fényezés is választható.

A műszaki tartalom nem változott, de nem is volt rá szükség.

Az egyetlen elérhető hajtáslánc a 2,5 literes benzines hibrid rendszer, ami 218 lóerős teljesítményre képes, és 4,2 litert fogyaszt száz kilométeren. A vezetési asszisztensek sora azonban bővült: az intelligens tempomat a táblafelismerő, a távolságtartó és sávkövető rendszerek működését kombinálja.

A megújult hibrid Camry várhatóan 2021 tavaszán kerül a Toyota-kereskedésekbe, a japán márkánál egyébként a jövő év újdonságai közé tartozik a szintén a tengerentúlról érkező hibrid Highlander, valamint a hibridként is elérhető Yaris Cross is.

Európában is lesz hétüléses hibrid SUV-je a Toyotának

Hivatalosan is kapható lesz a Highlander.

Még egy divatos hibrid crossover a Toyotától, jön a Yaris Cross

A mérete és a hibrid hajtása a városba tökéletes lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában