A Formula–1-es mezőny a nyári szünet után a Holland Nagydíjjal tér vissza, de úgy tűnik, az időjárás alaposan feladja majd a leckét a pilótáknak Zandvoortban.
A hét elején még igazi nyár fogadja a csapatokat, ám a hétvége közeledtével drasztikusan romlanak a körülmények. A hőmérséklet péntekre 28 Celsius-fokról 19-20 Celsius-fokra esik vissza, ami komoly kihívást jelent a gumik megfelelő üzemi hőmérsékletének elérésében.
Ehhez társulnak az erős szelek – vásárnap 50 km/órás széllökésekre is lehet számítani –, amik nemcsak a vezetést nehezítik meg, de a levegőt is jóval hűvösebbnek érzékeltetik. Ráadásul ezek a szélviharok esőt is hoznak magukkal – erre a meteorológusok szerint 70%-ék az esély jelenleg – , így
ha minden összeáll, akkor ítéletidőre és káoszfutamra lehet számítani a futam napján.
Ez pedig valószínűleg azt is jelenti, hogy holland közönség nem fog unatkozni ezen a versenyhétvégén.
(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: