Bejelentette a Honda, hogy jövőre visszatér az Integra, legalábbis az Acura amerikai kínálatában, de részleteket egyelőre nem árultak el róla.

1986-ban jelent meg először az Integra név a Honda kínálatában a Civic sportosabb alternatívájaként, és gyorsan nagy népszerűségre tett szert. ’89-ben jött ki a második széria, de számunkra a legismertebb az 1993-ban bemutatott, és egészen 2001-ig gyártott harmadik generáció, amit a négy kerek fényszórójáról azonnal felismersz, ezt nálunk is lehetett kapni.

A 4,4 méter hosszú sportkupét az európai piacon Type R változatban forgalmazták, az 1,8 literes motorja 190 lóerőt teljesített, amivel 6,7 másodperc alatt gyorsult százra és 215 km/óra a végsebessége,

sokan minden idők egyik legjobb fronthajtású sportkupéjának tartják.

Az RSX néven is ismert utódja is elég izgalmas lett, de 2006-ig csak Észak-Amerikában és Japánban forgalmazták.

A Honda most azt tervezi, hogy az Acura kínálatában feléleszti az Integra nevet,

amivel 1986-ban elindult a márka amerikai forgalmazása. A bejelentéshez mellékeltek egy képet is a fényszóró alatt olvasható típusnévvel, de ezen kívül csak azt árulták el, hogy egy prémium kompakt modell lesz a 2022-ben érkező új Integra.

Ez is érdekelhet:

Most akkor Hondaként is kérnénk ezt a szívdöglesztő szedánt

Az Accord helyére pont jó lenne a legújabb Acura.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve