Megmutatta a Volkswagen, hogy mire számíthatunk a fényszórók jövőjét illetően. A mára is elég fejlett lámpák nem csupán az előttünk lévő utat világítják meg, hanem irányítani és üzenni is tudnak majd.

Az autók fényszórója már régóta nem csupán egy izzóból és egy reflektorból áll, az olyan összetett rendszerek, mint például az új Touaregben lévő LED-es mátrixfényszóró az útviszonyokhoz igazítják a fénycsóvát, és arra is képes, hogy kitakarja a szembejövőt, ezzel mások elvakítása nélkül használhatod a távolsági fényszórót. A jövő autója a Volkswagen szerint ennél is többre lesz képes.

Már csak egy lépés, hogy a fényszóró ne csak egyenletes fényt vetítsen, hanem jelzéseket is az útra,

a Volkswagen ötlete szerint például szűk úttesten az autó szélességével megegyező vonalakat, így segítve a manőverezést.

Eléd vetíti a táblákat a Mercedes csodafényszórója

Milliónyi apró tükörrel a Mercedes új fényszórója nemcsak a vakítást kerüli el, de a táblától a zebrán át a navigációig bármit képes az aszfaltra vetíteni.

Ugyanezt a hátsó lámpák is tudják majd, az autó mögött lévő területre vetítik, merre fordulsz parkolás közben, ami a tükörből nézve nagy segítség.

A lézerrel még messzebb vetítő fényszóró egyelőre csak a luxusautók kiváltsága, de erre is van ötlete a Volkswagennek: a 30 ezer apró fénypontból álló HD fényszóró kiválthatja a jelenleg sokkal kevesebb LED-del működő darabokat. A hátsó lámpák is több elemből állhatnak össze, amivel akár üzeneteket is továbbíthatnak a mögötted haladóknak.

Ha figyelmes vagy, akkor láthatod, hogy a mostani Golf és Passat teljesen LED-es hátsó lámpáján fékezéskor az addig vízszintes csíkok függőlegesbe állnak,

ezzel is segítik a mögötted haladót, hogy jobban észrevegye a lassítást. A Volkswagen elképzelése szerint a sok apró pontból álló hátsó lámpa fénye más ábrát is kiadhat majd.

A vészfékezéskor például a veszélyre utaló jeleket, a parkolóban töltődő elektromos autó akkumulátorának töltöttségét pedig akár itt is jelezhetné. Sőt, okostelefonnal neked tetsző fénymintát is beállíthatnál az autódhoz. A megoldás akár már jövőre valóra válhat, az ezt illusztráló képen ugyanis olyan hátsó lámpát láthatsz, ami jó eséllyel a nyolcas Golfhoz tartozik.

Ez is érdekelhet:

Titkos prototípus fedi fel a Golf jövőjét

Sok téren fejlődik a nyolcas Golf, és alig várjuk az új elektromos Volkswageneket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve