Már most is van elektromos hajtású változata a Smartnak, de a gyáriak továbbgondolták a dolgot, és egy teljesen önműködő kapszulát álmodtak meg, amit mobillal rendelhetsz meg, és elég csak beülni, hogy elvigyen a célodhoz. Ez a koncepció lehet a Smart és úgy összességében a városi autózás jövője.

Ha csak a városban járkálsz, nincs szükséged nagyobb autóra, mint egy Smart, amivel nem foglalsz sok helyet a forgalomban, és bármelyik parkolóban röhögve elférsz. A Smartnak pedig már most is van elektromos hajtású változata, az electric drive, amit nemrég mi is kipróbáltunk, és megállapítottuk róla, hogy a zsúfolt városi forgalomban nincs ennél jobb közlekedőeszköz. Most egy kicsit messzebbre néztek a gyáriak, és megmutatják, milyen lesz a városi autózás jövője.

Nem ér meglepetésként, hogy a Smart a jövőben is kicsi marad, ezért a vision EQ concept is csak 2,7 méter hosszú és 1,72 méter széles. A formáján azonban csavartak egyet, és ahelyett, hogy az eddigi generációkra hasonlítana, olyan fehér kapszulaformát terveztek neki, amire az Apple-nél és a Google-nál is elismerően bólintanának. Az orrán az ott pedig nem egy hűtőmaszk, hanem egy 44 colos képernyő, amire bármilyen üzenetet ki lehet írni.

Fontos is, hogy tudjon veled kommunikálni az autó, mert a jövő Smartját már teljesen önvezetőnek képzelték el. Csak megnyitod az appot az átlátszó mobilodon, hívsz egy autót, ami odajön érted, és elvisz, ahová csak akarod. Nincs is benne kormánykerék, miért is lenne, hiszen tudja az utat, és elboldogul a városban, a műszerfalat egy 24 colos képernyő helyettesíti. És természetesen elektromos hajtású, 30 kilowattórás akkumulátora akkora, mint a Nissan Leafé, úgyhogy elég sokáig fogja bírni.

Még csak találgatni lehet, hogy mikor jut ide a városi autózás, de ha minket kérdeztek, akkor már nincs olyan messze. Mert minek szívni a dugóban, útvonalat számolni, és figyelni, hogyan halad a sor, amikor elég csak beülni egy ilyen kapszulába, és szusszanni egyet, amíg megérkezel. A Smart szerint 2030-ban már így fogunk közlekedni a városokban, a vision EQ koncepciót addig is az idei frankfurti autószalonon lehet megnézni.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon