Egyébként 18 ponttól ugrik a jogsi.

Hála a Belügyminisztériumnak, már elektronikus úton, azaz online is bárki megnézheti a közlekedési büntetőpontjait, ráadásul díjmentesen. Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy ellátogatsz IDE (vagy a magyarorszag.hu-n végigzongorázod, hogy Közigazgatás, Jog → Adatkezelés, adatszolgáltatás → Tájékoztatás a közúti közlekedési előéleti pontokról) – természetesen a lekérdezéshez igazolnod kell magad ügyfélkapuval/telefonos azonosító kóddal/eSzemélyivel/ videótechnológián keresztüli azonosítással.

Az adatkérés eredményeként elérhetővé válnak:

  • az aktuálisan nyilvántartott közúti közlekedési előéleti pontok,
  • a nyilvántartás szerinti összpontszám alapjául szolgáló cselekmények és a kiszabott pontadatok és
  • az előéleti pontok elévülési ideje is – az előéleti pontokat a szabályszegést megállapító határozat jogerőre emelkedésének, illetve a helyszíni bírság tudomásulvételének időpontjától számított legfeljebb három évig lehet a pontok összesítésénél figyelembe venni.

Ha a járművezető előéleti pontjai elérik, vagy meghaladják a 18-at, az illetékes járási hivatal visszavonja vezetői engedélyét. A 18 pont elérése előtt van lehetőség a pontok csökkentésére, önkéntes utánképzésen való részvétellel, amelynek sikeres elvégzése napján a nyilvántartott pontok száma 13 pontig 9 ponttal, 14-17 pont között 6 ponttal csökken.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ketten a közutakról, akiknek épp azt nem kellene csinálniuk, amit csinálnak

Egy autós és egy motoros, akik akkor tennének szívességet a társadalomnak, ha nem ülnének autóba/motorra.

Egy Audi TT-vel sikerült 300 ezer forintos büntetést összegyorshajtani Fejér megyében

Lakott területen majdnem háromszor gyorsabban hajtott a megengedettnél.

Extra tahó büntetőfékező a rendőrség pofátlanautós-válogatásának legpofátlanabbja

Erős válogatás autópálya-szembeforgalommal és a vezetővel, aki nem tévedésből indexel balra a körforgalomba hajtásnál, hanem azért, mert arra is kanyarodik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés