A Skoda idén 125 éves történelme során sok olyan típus született, amiről talán még nem is hallottál. Az egyik ilyen az apró Sagitta prototípusa a harmincas évekből, amiből népautó lehetett volna.
Száz évvel ezelőtt az autó még inkább a gazdagok kiváltságának számított, főleg a kis darabszám és a jelentős adók miatt került sokba. A húszas évek optimizmusát a gazdasági világválság is elsöpörte, de a Škoda nem hagyta magát. A Václav Laurin and Václav Klement által 1895-ben alapított autógyár ekkor nyitotta meg a modern futószalagos üzemét Mladá Boleslavban, ahol egy elérhetőbb áron kínált népautón is dolgoztak.
A két világháború közt a Popular volt a márka legnépszerűbb típusa, aminek az 1934-ben bemutatott változatát 995 köbcentis, négyhengeres, 22 lóerős motor hajtotta. A Škoda a hatékony gyártásnak köszönhetően az elődjénél is kevesebbért tudta adni ezt a modellt, ami annyiba került, mint a kéthengeres riválisok. A Popular azonban néhány éven belül négy méter hosszúra nőtt, és
sokaknak még az alapváltozata is túl drágának számított, ezért a Škoda egy újabb, kisebb modell fejlesztésébe fogott.
A készülő prototípus a Sagitta nevet kapta, ami latinul nyilat jelent, utalva a márka emblémájában a mai napig megtalálható szimbólumra.
Az első példánya 1936 áprilisában készült el, és tényleg nagyon aprócska lett: csupán 3,4 méter hosszú, 1,32 méter széles és 1,42 méter magas, a tengelytávja 2,1 méteres. Mégis, a látszat ellenére a kétajtós, kupénak hívott karosszéria utasterét teljes értékű négyszemélyesnek tartották.
A kisautó az addigra bevált recept szerint csővázas szerkezetre, független felfüggesztéssel és keresztirányú laprugókkal készült.
A háromfokozatú váltót a hátsó tengelynél helyezték el, amivel megelőzte a korát, a transaxle elrendezés csak jóval később terjedt el a sportautókon.
A megoldás több lábteret hagyott az utasoknak, és a súlypontot is lejjebb vitte, ráadásul jobb tapadást nyújtott a kövezetlen, sáros vagy homokos utakon.
A 16 colos kerekekkel és keskeny abroncsokkal szerelt, keskeny nyomtávú Škoda még a hóban sem akadt el. A motorházfedél együtt nyílt a hűtőmaszkkal, hogy könnyebb legyen hozzáférni az erőforráshoz, ami egy korábban fejlesztett prototípus 844 köbcentis, léghűtéses, négyütemű V2-ese volt, 15 lóerős teljesítménnyel.
A Sagitta csak 580 kilogrammot nyomott, ezért 70 km/órás sebességet ért el, és átlagosan 5,5 litert fogyasztott száz kilométeren.
A kisautóból két kabrió és négy kupé készült, ebből kettő a gyári Škoda múzeum birtokában van, a képeken látható, teljesen felújított metálbarna példány az állandó kiállítás része, a másik még restaurálásra vár.
A Sagitta ígéretes koncepció volt, mégsem került gyártásba, de sok megoldása valóra vált a Popular kisebb, még ha nem is ennyire kicsi testvérén.
A Liduška néven emlegetett, 3,8 méter hosszú, 22 lóerős, már négyhengeres, 85 km/órára képes modellt is olcsón tudták adni, de a nem túl szerencsés időzítés miatt 1938-tól 1946-ig csak 1478 példány készült belőle.
És ami tényleg népautó lett
A Sagitta alig volt csak nagyobb, mint a szintén 1936-ban bemutatott, nagyon hasonló formájú Fiat 500, ami Topolino néven az olaszok első népautójává vált, az 569 köbcentis, 13 lóerős négyhengeres motorral szerelt kisautóból 1955-ig összesen 520 ezer példányt gyártottak.
