Az adatok/számok/statisztikák azt mondják, nem jár jól a McLaren azzal, hogy lecserélte a motorbeszállítóját Hondáról Renault-ra.

A Forma–1-es szezon végére egészen abszurd dolog történt meg a három csapatnak is motort szállító Renault-val: elfogyott az alkatrész, így a csapatoknak régi, használt elemeket kellett felújítaniuk és beszerelniük – a Red Bull és annak fiókcsapata, a Toro Rosso ki is volt miatta rendesen.

Utóbbinak jövőre emiatt már nem kell aggódnia, ugyanis a Honda-energiaforrással kínkeservesen szenvedő McLaren cserélt vele, azaz 2018-tól a Toro Rossót Honda-, a McLarent pedig Renault-motor hajtja majd.

És akkor itt mutatunk egy statisztikát, amit elnézve, lehet, hogy a McLaren szenvedése eddig semmi nem volt ahhoz képest, ami most jöhet, plusz a Red Bull (és a Renault-csapat) is elkeseredhet:

2017-ben a Red Bull teljesítette ugyanis a legkevesebb kört a versenyeken, szám szerint 1723-at, míg McLaren 115-tel többet, azaz 1838-at tudott összeautózni. Ebből a szempontból is a Mercedes lett a bajnok (2363).

Az más kérdés, hogy Red Bull konstruktőrök között a harmadik lett 368 ponttal, míg a McLaren 30 ponttal a kilencedik.

És ha már szóba került a Red Bull és a motor...

Az Aston Martin csak egy feltétellel hajlandó belépni az F1-be

A brit autógyár valójában névadó szponzorként már az F1 része, de ennél komolyabb szerepvállaláson gondolkodik.

(Forrás / fotó: Reddit / Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában