Toto Wolff már megtalálta a felelősöket.

A 2020-as idény messze nem a Ferrarié, olyan gyenge autóval állt elő a nagy múltú olasz istálló, hogy a középmezőnybe csúszott vissza, és nagyon úgy tűnik, megoldást sem találnak problémára.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolf szerint a Ferrari jelenleg nem Forma–1-es szinten teljesít, mélyrepülése pedig nem tesz jót a sportágnak és a versengésnek sem, és a szurkolók és a csapat sem érdemli meg az ilyen eredményeket. Az osztrák sejtelmesen arra is utalt, hogy mi, vagyis inkább kik a felelősek a visszaesésért:

„Muszáj megkérdőjeleznem a Ferrari prioritásait és azt, hogy honnan ered a teljesítmény hiánya. (...) Igazából helytelen azt mondanom, hogy a Ferrari prioritásai, mert ezzel mindenkit egy kalap alá vennék a csapatból. Talán csak bizonyos emberek körében meghozott döntések állhatnak a háttérben.”

Vettel elmondta, mit próbál eltitkolni előle a Ferrari

Amióta a maranellói csapat bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Vettel szerződését, a németet már nem mindenre engedik rálátni.

(Forrás: planterf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés