Ilyen az, ha a Red Bullt másolod, miközben a Mercedes partnercsapata vagy.

Ebben a szezonban az Aston Martin jelentős előrelépéseket tett autója fejlesztésével, hiszen a Red Bull mögött már a második erőnek látszik – legalábbis két futam után. Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy az Aston Martin leigazolta az RB, illetve a Mercedes korábbi aerodinamikai vezetőjét, Dan Fallowst, valamint Eric Blandint.

Ezek után nem is annyira meglepő, hogy az Aston idei autója, az AMR23 szinte minden aerodinamikai elemében megegyezik a Red Bulléval. Persze akad néhány kulcsfontosságú terület, ahol a két autó különbözik egymástól, ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy az Aston Martin a Mercedes ügyfélcsapata, így a motorokon túl több alkatrészt is a német márkától szereznek be. Az olasz Formu1a.uno elemzése szerint pedig pont az a baj, hogy az autó teljes hátulja a Mercedestől származik:

„A váltó és a hátsó felfüggesztés ugyanaz, mint a Mercedes idei versenygépében. Ezek az alkatrészek valamivel nagyobbak és nehezebbek, így az AMR23 diffúzoránál kisebb a légáramlás. Ezt a kialakítást pedig kifejezetten egy nagyon kompakt karosszériájú autóhoz tervezték, mint amilyen W14 koncepciója.”

Az Aston Martin autójában tehát a Red Bull aerodinamikája és a Mercedes-motor, illetve -alkatrészek mechanikája ütközik, vagyis az olasz portál lényegében azt mondja, hogy

a Mercedes hátráltatja az Aston Martin fejlődését, és azt, hogy igazán felvegye a versenyt a Red Bull-lal.

A Mercedes zsinórban nyolc konstruktőri világbajnoki cím után kisebb mélyrepülésbe kezdett, az előző szezonban már csak a harmadik erőnek számított, és úgy tűnik, ezt a formáját idénre is átmentette.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy olyan csapattal bővülhet az F1, amit nők és férfiak egyenlő arányban alkotnának, beleértve a pilótafelállást is

A nemi szempontból teljesen egyenlő F1-es csapat állítólag szaúd-arábiai támogatással csatlakozna.

Névváltással próbálja meg kompenzálni az eredménytelenséget az egyik F1-es csapat

Nem jönnek az eredmények, így pedig igencsak költségessé vált az istálló üzemeltetése.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve