Állítólag szaúd-arábiai támogatással.

Craig Pollock, az egykori BAR Forma–1-es csapat alapítója nemrég arról beszélt, hogy Formula Equal néven egy nemek szerinti egyenlőségre épülő csapattal szeretne nevezni a 2026-os szezonra.

Ez azt jelenti, hogy 50%-ban alkalmaznának női és 50%-ban férfi dolgozókat, ami a pilótafelállásukra is kiterjesztenék, azaz egy női és egy férfi párossal versenyeznének.

Pollock szerint szuper lenne egy női versenyző az F1-ben, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szerelőktől a pilótákon és a mérnökökön át egészen az igazgatóságig bezárólag egy nemi szempontból teljesen egyenlő F1-es csapatot szeretnének összehozni.

A pletykák szerint nem is akármilyen támogatást élvezhet a Formula Equal csapata, állítólag ugyanis (a nőket elnyomó) Szaúd-Arábiában működne – Pollock egyébként csak egy „közel-keleti” országot említett, de ennél többet nem.

Az F1-be több csapat is kívánkozik, az Andretti (és a Cadillac közösen), a Hitech és Panthera Team Asia már be is küldte a szándéknyilatkozatát – az FIA év elején írta ki a pályázatát a sportág bővítésére, és több csapattal is gyarapodhat a száguldó cirkusz, ha a jelentkezőket az irányító testület és az F1 jóváhagyja.

(Forrás: Racer.com, Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Névváltással próbálja meg kompenzálni az eredménytelenséget az egyik F1-es csapat

Nem jönnek az eredmények, így pedig igencsak költségessé vált az istálló üzemeltetése.

Megtippelni sem tudod, mennyiért közvetítik itthon a Forma–1-et

Spoiler: dollármilliókkal került többe, mint az előző szerződés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés