Nem jönnek az eredmények, így pedig igencsak költségessé vált az istálló üzemeltetése.

Február végén arról pletykáltak, hogy a Red Bull eladhatja partnercsapatát, az AlphaTaurit, miután az nem hozza az eredményeket (a tavalyi idényt az utolsó előtti helyen zárták a gyártók között, idén pedig két futam után egyelőre nulla ponttal állnak a tabella alján), ilyenformán pedig túlságosan költséges az istálló üzemeltetése. A hírt azóta már többször is cáfolta az anyacég, az RB tanácsadója, Helmut Marko pedig nemrég elárulta, hogy az eladás helyett milyen opció jelenthet megoldást:

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy az AlphaTauri többe kerül, mint a nagycsapat. (...) De szükségünk van második csapatra, ez ilyen egyszerű. Főleg most, a Red Bull Powertrains motorjai miatt, amiken dolgoznunk. (...) Logikus lenne a névváltoztatás. Az AlphaTaurit, mint márkát némileg már vissza is fogtuk, mert azokban az országokban, ahol versenyzünk, csak néhányban árulnak AlphaTauri-termékeket. Csak három-négy országról van szó. A feladat pedig egyszerű: Több pénzt kell behozni, és javítani kell az eredményeken.”

Marko szerint az sem kizárható, hogy az Alpha Taurinak is legyen egy olyan külsős névadó szponzora, mint az Oracle a Red Bullnak.

Ami a nevet illeti: a Red Bull egy évvel azután, hogy 2005-ben belépett a Forma–1-be, vásárolta meg partnercsapatának a Minardit, amiből Toro Rossót csináltak, amit pedig 2020-tól az RB divatmárkája után AlphaTaurira kereszteltek át.

(Forrás: Crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton: Sosem láttam még olyan autót, mint ez a Red Bull

Lewis Hamilton teljesen kivan a Red Bull fölénye miatt.

Megtippelni sem tudod, mennyiért közvetítik itthon a Forma–1-et

Spoiler: dollármilliókkal került többe, mint az előző szerződés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés