A Ferrarihoz hasonlóan a Mercedesnek sem tetszik a Liberty Media által mutatott új irány (a 2021-es motorszabályok és a költségvetési reformok). Mindkét csapat be is dobta a kiszállás lehetőségét, és azóta persze megy az adok-kapok, most éppen a Mercedesen volt a sor.

A Ferrari első embere ismét elmondta, hogy nem csak hisztiről van szó, tényleg kiszállhatnak, sőt, nemcsak leléphetnek, de egy új, ellen-versenysorozatot is létrehozhatnak, amihez más F1-es csapat csatlakozna.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint érdemes komolyan venni az olaszok fenyegetését, és mindennek olyan csodásan adott hangot, hogy egyszerre oltott a sportág új tulaját, és nyalt be tövig a maranellóiaknak:

„A Ferrari a Forma–1, a Forma–1 pedig a Ferrari. Ha én lennék a Liberty Media, befejezném Marchionne (a Ferrari-elnök – a szerk.) provokálását elfogadhatatlan javaslatokkal, követelésekkel és értelmetlen változtatásokkal.”

És még ennél is tovább ment, Wolf szerint az új szabályok és a show-elemek bevezetése csak silányítják a sportágat, ő abban hisz, hogy olyannak kellene megtartani az F1-et, amilyen volt és amilyen most is:

„Csupán fejlesztenünk kell azt, ami erre rászorul, és persze meg kell találnunk a helyünket az új médiakörnyezetben.

Evolúcióra van szükségünk, nem pedig naiv forradalomra.”

A Ferrari kiszállása elég nagy lavinát indíthat el:

A Ferrari hisztije már nemcsak a kiszállásról szól, és ez komoly gondot jelenthet az F1-nek

Így akár több csapat is leléphet a sportágból, mert lenne hova.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha már a szekrény tetejéről se ugrik le a félmeztelen férfi, miért nem kötöd be a biztonsági övet?

Már tesztelik az elektromos csuklós buszokat Budapesten

Nem várt személy lehet a Newey-utód az Aston Martinnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.