A Peugeot több mint egy évtized után tér vissza a 24 órás Le Mans-i futamra, és a jövőre változó szabályoknak megfelelően egy teljesen új versenygépet alkottak. A 9X8-ból el tudnánk képzelni egy közúti változatot.

A francia márka korábban éveken át indult a 24 órás Le Mans-i futamon, és sikereket is aratott. A kilencvenes évek elején a Peugeot 905-tel, amit a Formula–1-es autókéhoz hasonló 3,5 literes, 650 lóerős V10-es motorral szereltek, 1992-ben és ’93-ban is megszerezték a győzelmet.

A kétezres évek közepén a Peugeot 908-cal tértek vissza, amit egy 5,5 literes, 760 lóerőre és 1200 Nm-re képes V12-es dízelmotorral hajtottak, ezzel 2009-ben győzött a francia márka. Most több mint egy évtizedes kihagyás után térnek vissza Le Mans-ba.

Jövőre indul a World Endurance Championship új kategóriája, a Le Mans Hypercar, aminek a szabályai szerint építette meg ezt a fantasztikus szuperautót a Peugeot.

A neve 9X8 lett, ezzel a neves elődökre utalnak, a nulla helyett az X az összkerékhajtást és a hibrid rendszert jelenti.

Az öt méter hosszú, több mint két méter széles és csak 1,18 méter magas 9X8 motorja egy 2,6 literes V6-os benzines, ami két turbóval 680 lóerőre képes, és egy hétfokozatú szekvenciális váltón át a hátsó kerekeket hajtja. Az első kerekeket egy 272 lóerős elektromotor forgatja, ami még

akkor is jól hangzik, ha a két erőforrás kombinált teljesítménye nem haladhatja meg a 680 lóerőt.

A futurisztikus karosszéria érdekessége, hogy nincs hatalmas hátsó szárnya,

a francia mérnökök szerint a formája önmagában is elegendő leszorítóerőt termel. A fényszórók és a hátsó lámpák mindenesetre a Peugeot jelenlegi stílusához illeszkednek, és még olyan szellemes feliratokra is jutott idejük, mint „a másik autóm egy 508-as”.

A formája lenyűgöző, és hogy mire képes a pályán, az már jövőre kiderülhet: a Peugeot két példányt indít a 9X8-ból,

olyan pilótákkal, mint a Formula–1-et is megjárt Kevin Magnussen, Paul di Resta és Jean-Eric Vergne, vagy a korábbi Le Mans-győztes Loic Duval és Gustavo Menezes.

A Toyota már korábban bemutatta az új Le Mans-i kategóriában induló autóját, és azt állítja, hogy limitált szériában közúti változatot is épít belőle. A Peugeot nem tervezi a 9X8 rendszámos változatát, ami a prototípus láttán nagy kár, de azt ígéri, hogy a márka utcai modelljei természetesen profitálnak majd az itt szerzett tapasztalatokból.

A Peugeot-szuperautó terve nem először kerül elő, a kedvencünk az Oxia:

Három fantasztikus Peugeot a nyolcvanas évekből

Bármelyiket szívesen láttuk volna gyártásban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában