És ez már hivatalosnak tekinthető.

Amióta a Red Bull a tavalyi szezon felénél visszafokozta Pierre Gaslyt az AlphaTaurihoz (akkor még Toro Rosso), a fiatal francia megtáltosodott. Olyannyira, hogy az RB kistesójával dobogóra is álhatott, sőt, idén már egy futamgyőzelmet is összehozott.

Így néz ki fotón, amikor 62 ezreddel győződ le a hatszoros világbajnok Hamiltont

Mutatjuk, mennyire nagyon-nagyon kevésen múlt Hamilton második helye.

Eközben a Red Bullhoz előléptetett Alexander Albon az új idényben messze elmarad az elvártaktól, – sokak szerint – kézenfekvő megoldás lenne, ha a szezon végén ismét ülést cserélne egymással a két pilóta, ám ezt most határozottan kizárt a csapat tanácsadója, Helmut Marko:

„Meghoztuk a döntésünket, Gasly az AlphaTauri versenyzője lesz, a csapattársát pedig legkésőbb a Bahreini Nagydíj után bejelentjük.”

A legvalószínűbb az, hogy (ismét) menesztik Danyiil Kvjatot, akinek a helyét a jelenleg az F2-ben a Red Bull csapatával versenyző japán Cunoda Júki kapja meg, ezzel pedig megvalósulhat a Honda egyik legnagyobb F1-es álma.

UPDATE: Már hivatalos is, mármint hogy Gasly marad AlphaTaurinál:

A Red Bull viszont már látja, kit látna szívesen Albon helyén és Max Verstappen mellett:

A Red Bull megnevezte, ki lehet Verstappen új csapattársa jövőre

Alexander Albon helye ugyanis nem annyira biztos. Minden kiderül a november 15-i Török Nagydíj előtt.

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni