Ha sikerül a 2007-2008-as formájukban visszatérniük, akkor könnyen az élmezőnyben találhatják magukat.

A Lotus csapatfőnök-helyettese, Federico Gastaldi szerint a csapat nagyon motivált, és biztos benne, hogy a Renault segítségével nagyot léphet előre a gárda 2016-ban.

Miután a Renault és Lotus aláírta a papírokat, és megegyezett a csapat átstrukturálásában, a szeptemberben kezdődött projekt nagyon lassan haladt és szinte semmi nyomát nem is láttuk annak, hogy valami történne a felek között, egyesek már azt vélték hinni, hogy meghiúsult a dolog.  Gastadi azonban kifejtette, hogy a Renault szakemberei már a szingapúri hétvége óta dolgoznak a csapat enstone-i főhadiszállásán. A csapatfőnök-helyettes azt is elárulta, hogy már régóta elkezdtek dolgozni, a 2016-os autón a franciákkal.

„Már dolgozunk az autónkon, és a technikai igazgatónk, Nick Chester nagyon bizakodó az autót illetően. Ő is Enstone-ban van és dolgozik a Renault-val és elmondása szerint nagyon jó munkát végeznek a franciák, és minden jól fest.”

„Teljesen más lesz 2016, mint az idei idény. Nagyon sokat szenvedtünk ebben az évben és pontosan ezért kell még keményebben dolgoznunk. De biztos vagyok abban, hogy a Renault segítségével ez jövőre teljesen meg fog változni, és jó eredményeket fogunk együtt elérni, hiszen ők az egyik legnagyobb autógyártó cég.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés