Ha már úgyis kötelező az elektromos autóknak kis sebességnél mesterséges, hangszórókból szóló zajjal figyelmeztetni a gyalogosokat, az a zaj lehet valami vicces effekt is, nem?

Mivel a villanyautók kis sebességnél veszélyesen csendesek, a gyártók számára a legtöbb államban előírás valamilyen mesterséges zaj előidézése haladás közben. Az USÁ-ban egy ideig úgy volt, hogy az amerikai közúti közlekedési szakhatóság (NHTSA) kötelezően használandó zajmintákat tesz közzé, amelyek közül az Amerikában forgalmazott elektromos autók gyártói kiválaszthatják, melyiket szeretnék használni gyalogosfigyelmeztetésre. A szabályozást végül nem így fogalmazták meg, hanem úgy, hogy elég bizonyos paramétereknek megfelelni a kibocsátott hangnak, ezen belül az autókban akár többféle, a gyártó által programozott hang közül is választhatnak a sofőrök.

Úgy néz ki, a Tesla az első gyártó, aki lecsapja ezt a magas labdát. Elon Musk twitterüzeneteiben jelezte, hogy ha már a Teslákat 2019 óta úgyis felszerelik külső hangszórókkal, a gyalogosriasztó hang pedig bizonyos keretek között bármi lehet, nem kizárt a kecskemekegést, polinéziai felvonó-hangulatzenét vagy a Rick és Morty című rajzfilmsorozatból ismert kígyójazzt sugárzó Teslák felbukkanása sem a forgalomban a közeljövőben. Ez az, egyébként:

 

Hogy biztonságosabb-e a polinéz liftzene vagy a kígyójazz a profi audiocégek által megálmodott gyalogosfigyelmeztető zajoknál, nem tudni, de hogy sokkal viccesebb, mint például a Harman megoldása a Teslákhoz, az biztos:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
28% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés