Ezzel el is mondtuk, hogy ki nyerte az Abu-dzabi Nagydíjat, meg a dobogósokat is.

Miután Max Verstappen szombaton megszerezte F1-es pályafutása harmadik pole pozícióját, vasárnap a (sok izgalmat nem hozó) versenyt is megnyerte, ráadásul nagyon simán aratott rajt-cél győzelmet – a hollandnak ez volt karrierje 10. futamgyőzelme.

Mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton ért célba, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy Verstappen nem tudta megelőzni Bottast a világbajnoki pontversenyben – előbbi a harmadik, utóbbi a második lett Hamilton mögött a tabellán.

A konstruktőröknél Mercedes, Red Bull, McLaren lett a sorrend a dobogón.

Az első tízbe még Alexander Albon, Lando Norris, Carlos Sainz Jr., Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Esteban Ocon, és Lance Stroll fért be.

Utolsó versenye volt...

  • Sebastian Vettelnek a Ferrarival (jövőre az Aston Martinnál folytatja),
  • Carlos Sainz Jr-nak a McLarennel (jövőre a Ferrarinál folytatja),
  • Daniel Ricciardónal a Renault-val (jövőre a McLarennél folytatja),
  • Sergio Péreznek a Racing Pointtal (egyelőre még nincs ülése jövőre),
  • Kevin Magnussennek a Haasszal (nincs ülése jövőre, de már nem is lesz),
  • Pietro Fittipaldinak a Haasszal (ő csak a horrorbukást túlélő Romain Grosjeant helyettesítette két futam erejéig),
  • és bár ma nem versenyzett, de Romain Grosjeannak a Haasszal (nincs ülése jövőre, de már nem is lesz).

Alexander Albon (Red Bull) és Danyiil Kvjat (AlphaTauri) helyzete erősen kérdéses, közel sem biztos, hogy maradhatnak a helyükön.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve