Megszakadt Lewis Hamilton nagy sorozata.

A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen nyerte a szezon 22., azaz utolsó futamát, az Abu-Dzabi Nagydíjat

– a hollandnak ez volt idei, 15., és pályafutása 35. futamgyőzelme.

Verstappen mögött Charles Leclerc ért célba a második helyen a dobogó alsó fokára pedig Sergio Pérez állhatott fel, mindez pedig azt is jelentette, hogy összetettben is a Ferrari monacói versenyzője végzett a második helyen.

A négyszeres világbaj Sebastian Vettel pályafutása utolsó F1-es futamán a 10. lett, míg a két év után jövőre ülés nélkül maradó Mick Schumacher a 16. helyen fejezte be a versenyt.

Lewis Hamilton viszont kiesett, ami azt is jelentette, hogy a hétszeres világbajnokkal a 2007-es bemutatkozó éve óta először fordult elő, hogy egyetlen versenyt sem nyert a szezon során.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ritkán látni úgy az F1-es mezőnyt, mint Vettel búcsúbuliján

Mintha egy osztálytalálkozóra jött volna ez a vidám társaság.

A Ferrarinál betelt a pohár, a sorozatos hibák miatt kirúgják a csapatfőnököt?

A bajnokesélyes Ferrarinak még a második helyezés sem biztos, hogy összejön, ez pedig vezéráldozattal járhat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve