A Red Bullé az első sor a szezonzárón.

Az Abu-dzabi Nagydíj versenyhétvégéjének első szabadedzést még a Mercedes vittel el, a második és a harmadik viszont a Red Bullé volt – az utolsó, vagyis a leginkább mérvadó gyakorláson Sergio Pérez zárt az élen megelőzve csapattársát, Max Verstappent, illetve a Mercedes kettősét.

A szezon utolsó időmérőjét végül Verstappen nyerte, ezzel idénybeli hetedik, pályafutása huszadik pole pozícióját szerezte az immár kétszeres világbajnok holland.

Verstappen 228 ezreddel előzte meg Sergio Pérezt – vagyis a Red Bullé az első sor a vasárnapi futamon –, majd Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr., Lewis Hamilton és George Russell sorrend – így néz ki a kvalifikáció teljes végeredménye:

Sebastian Vettel és Mick Schumacher utolsó időmérőjén a kilencedik és a 13. helyet csípte meg, azonban utóbbi ennél egészen biztosan előrébbről rajtolhat majd Daniel Ricciardo büntetése miatt.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 14:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ritkán látni úgy az F1-es mezőnyt, mint Vettel búcsúbuliján

Mintha egy osztálytalálkozóra jött volna ez a vidám társaság.

A Ferrarinál betelt a pohár, a sorozatos hibák miatt kirúgják a csapatfőnököt?

A bajnokesélyes Ferrarinak még a második helyezés sem biztos, hogy összejön, ez pedig vezéráldozattal járhat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés