A sokat sejtető előzetesek után a Honda amerikai prémiummárkája, az Acura megmutatta az első képeket az Integra új generációjáról. A kétajtós sportkupé helyett kupéformájú ötajtósként tér vissza a jól ismert modellnév.

A Honda rendesen felkeltette az érdeklődésünket, amikor idén nyáron bejelentette, hogy feléleszti az Integra nevet. Az előzetesek alapján egy sportos stílusú modellre számíthattunk, de csak most derült ki, hogy mire is gondolt a japán gyártó, miután az Acura megmutatta a sorozatgyártású modellhez egészen közel álló prototípus képeit.

Az új Integra egy sportos formájú, ötajtós ferdehátú modell lesz, ami a Civic műszaki alapjára épül, de teljesen különbözik tőle.

Az Acura stílusában szabták a karosszériáját, ami ezzel valóban egyedi formájú lett a Civichez képest. A méretei még nem derültek ki, de a fényszórók és a hűtőmaszk formája nagyobb autónak láttatják, mint amekkora valójában.

Az Acura azt már elárulta az újdonságról, hogy egy 1,5 literes, turbós négyhengeres benzinmotorral és hatfokozatú kézi váltóval szerelik,

amivel a vezetés élményét keresőket célozza meg az Integra. A teljesítménye 200 lóerő körül lesz, akárcsak az amerikai piacra készült Civic Si-nek, ehhez pedig önzáró differenciált és Brembo fékrendszert is kap az autó.

Az Indy Yellow Pearl színe a kétezres évek elején kapható Integra Type R-en látott Phoenix sárga fényezést idézi,

és nagy eséllyel a kínálatban is megjelenik. A Honda még csak prototípusnak nevezi a most bemutatott autót, de szinte változatlanul kerül majd gyártásba 2022 elején. Az európai megjelenésére azonban sajnos nincs sok esély.

A legutóbbi Integra a nálunk ismert kétajtós sportkupé mellett négyajtós szedánként is kapható volt:

A kupé kifutó szériáját pedig ebben a fantasztikus színben kínálták, amihez az új Integra is visszatért:

A Honda közben a kínai piacra is visszavezette az Integrát, ott a Civic módosított változatát árulják ezen a néven.

Jobban örültünk volna neki, ha egy ilyen dögös kupéként tér vissza az Integra, de lássuk be, hogy ennek kevés volt az esélye:

Fantasztikus lenne, ha így nézne ki az új Honda Integra

Jövőre visszatér az Integra, és mi ezt a Type R változatot kérnénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában