A Zagato által tervezett és gyártott Alfa Romeo SZ igazából egy valóra vált prototípus volt, amiből alig ezer darab készült, és egyre nagyobb ritkaságnak számít. A képeken látható megkímélt példányt szép összegért kínálják eladásra.

1989-ben a genfi autószalonon ES-30 néven a Zagato prototípusaként mutatták be azt a kupét, ami még abban az évben Alfa Romeo SZ (vagy S.Z.) néven került gyártásba. A neve a Sprint Zagato rövidítése, és nemcsak a dizájnért, hanem az összeszerelésért is a Zagato felelt. A főbb vonalait a zseniális Robert Opron vázolta fel, akinek olyan ikonikus autókat köszönhetünk, mint a Citroën CX és a Renault Fuego, a végleges formát és a belsőt már a Fiatnál dolgozták ki.

Az ék alakú SZ érdekessége volt az oldalanként három különálló fényszóró,

ami jóval később köszönt vissza az Alfa Romeónál a 159-en. A képeken is látszik, hogy az SZ igencsak kompakt méretű, mindössze 4,06 méter hosszú, 1,73 méter széles és 1,31 méter magas. A karosszériaelemek műanyagból készültek, és csak egyféle színben, pirosban lehetett kérni szürke tetővel. Az alapjára épülő, még ritkább RZ roadster már feketében és sárgában is rendelhető volt.

A műszaki alapokat az Alfa Romeo 75 adta, egy háromliteres V6-os hajtotta a hátsó kerekeket, 210 lóerővel és 245 Nm nyomatékkal,

hozzá kézi váltó kapcsolódott. Az SZ ezzel hét másodperc alatt gyorsult százra és 245 km/óra volt a végsebessége, de talán még lényegesebb volt, hogy az Alfa 75 versenyautó-változatából származó futóművel, Koni gátlókkal és Pirelli P Zero abroncsokkal kivételesen kanyarodott, az oldalgyorsulása elérhette az 1,4 g-t is.

A tervek szerint ezer darabot gyártottak volna belőle, végül 1036 példány készült a Zagato műhelyében,

és azok egyike a képeken látható 1991-es, 205-ös sorszámú darab. Már öt tulajdonosa volt, de mindig gondosan karbantartották, és még csak 47 ezer kilométert futott, ami meg is látszik az állapotán. A svájci Oldtimer Galerie Toffen hirdeti eladásra 69 ezer svájci frankért, ami csaknem húszmillió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Az álmaink Alfa Romeója a 155 GTA, ami nem vált valóra

Az egyetlen működő példánya most került elő, és eladó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés