Azért elég kínos, hogy ezt nem vette észre az önvezető rendszer.

A michigani állami rendőrség járőrei egy szarvasgázolás ügyében intézkedtek tegnap hajnalban, amikor az út szélén leállított, bekapcsolt megkülönböztető fényekkel parkoló kocsijukba beledurrant egy Tesla. A kocsi bekapcsolt Autopilottal haladt, vagyis a gyártó sokat reklámozott félig-meddig önvezető üzemmódja, az elméletileg második szintű autonómiára képes funkciója be volt kapcsolva.

A sofőrnek persze ilyenkor is figyelnie kell az útra és teljes felelősséggel tartozik az autó haladásával kapcsolatban, de azért ennek a funkciónak mégiscsak az lenne a fő feladata, hogy a kocsi magától észlelje az akadályokat, veszélyforrásokat és akár önműködően is fékezzen, kormányozzon a balesetek elkerülése érdekében. Hát ez most nem jött be:

Kép: Michigan Police

A balesetben senki nem sérült meg. A Tesla 22 éves vezetőjéről az igazoltatás után kiderült, hogy bevont jogsival vezetett. Illetve nem vezetett.

Akármilyen is az a kormány, egyelőre úgy néz ki, szükség lesz rá a következő Teslában is:

Könnyen lehet, hogy nem csak űrhajókormány lesz a Tesla Model S-ben

Ha nem vagy oda az új kormányért, akkor is van remény.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés