A McLaren nem engedheti meg magának, hogy 2016-ban is versenyképtelen legyen.

Az utóbbi idők talán legerősebb pilótapárosával, két tapasztalt világbajnokkal kezdte az évet a McLaren 2015-ben, a Hondával karöltve. Sajnos azonban nagyon hamar világossá vált, hogy a japánok nem igazán úgy valósították meg a turbómotort, ahogy azt kellett volna, ugyanis lassúnak és megbízhatatlannak bizonyult, egy egész évnyi szenvedést okozva a csapatnak, de legfőképpen a két pilótának. A csapat összesen 27 pontot tudott szerezni, és utolsó előttiek lettek a csapat-világbajnokságban. Habár mindkét pilóta, de főleg Fernando Alonso többször hangot adott a nemtetszésének, a duó viszonylag békésen tűrte a sereghajtást.

„Nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen évet” – nyilatkozta a csapatfőnök, Eric Boullier a Motorsport.com-nak.

„Őszinték voltunk a pilótáinkkal, megmondtuk nekik, hogy mire várjanak az első évben, de biztos vagyok benne, hogy nem akarnak még egy ilyen időszakot átélni. Azért vannak a Forma-1-ben, hogy versenyezzenek a győzelemért, de a pontokért és a dobogókért mindenképp.”

„Ami számomra nagyon fontos, az az, hogy még az utolsó futamon is éreztem rajtuk, hogy pozitívak, nem pedig letargikusak. Nyilván frusztráltak voltak a teljesítmény hiánya miatt, de azt kell, mondjam, hogy a hangulat attól még jó volt.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés