A Magyar Nagydíj a szezon egyik legkeményebb versenyének ígérkezik Alonso szerint. A brutál meleg mellé meglepetésszerű esőzések is érkezhetnek a vasárnapi versenyre.

Fernando Alonso mindig örömmel érkezik a Hungaroringre. Első Forma-1-es futamát itt nyerte 2003-ban, és a magyar futam is többnyire a születésnapjával esik egy időben. Most éppen a negyvenedik. A versenyhétvége előtt beszélgettünk az Alpine csapat pilótájával.

„Eddig a Szingapúri futam volt az F1 legkeményebb versenye, mivel a magas páratartalom, a hőség és a szűk vonalvezetésű pálya komoly koncentrációt igényel a pilótáktól, de az idei naptárban nincs Szingapúr, ezért azt lehet mondani, hogy a mostani hétvége lesz talán a legkomolyabb kihívás”

– mondta a spanyol.

Alonso aggodalma jogosnak tűnik, a pénteki szabadedzésen 32 fokos hőmérséklettel és 60 fokos pályaaszfalttal kellett küzdeniük, szombatra és vasárnapra azonban záporok érkezhetnek, amit vegyes érzelmekkel vár.

Alonso a pénteki szabadedzésen

„Szeretek esőben vezetni, de idén kevés lehetőségünk volt vizes pályán tesztelni. Az imolai versenyhétvégén is csak a vasárnapi futamon esett, ezért nem tudtunk megfelelően felkészülni.”

A kihívások ellenére Alonso ezen a hétvégén is hasonló eredményre számít, mint két hete Nagy Britanniában, ahol mindkét Alpine pilóta pontszerző helyen futott be. Év végére pedig úgy reméli, hogy a top csapatok mögött ötödik helyen végezhet az Alpine Renault, ha a szezon második felében pontszerző helyeket tudnak hozni. Jelenleg az Aston Martin nyolc, az AlphaTauri kilencpontos előnnyel van előttük.

A Magyar Nagydíj után háromhetes szünet jön az F1-ben, amit a spanyol érthető módon sajnál, hiszem az utóbbi futamok jobban feküdtek neki, mint csapattársának, Esteban Oconnak.

„Mivel szeretek versenyezni, a szünetek alatt sem tudok leállni, leginkább gokartozni fogok. De megértem, hogy minden csapatnak szüksége van a pihenésre, a koronavírusos helyzet jobban kifárasztott mindenkit. A szünet után kipihenve tér vissza a csapat!”

Ez is érdekelhet:

Megkérdeztük Räikkönentől, hogy könnyebb-e F1-es versenyzőként csajozni. Válaszolt

Ha egy tipikus Räikkönen-választ akarsz hallani, akkor elég jó helyen vagy.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában