A német csapat szívesen adna esélyt a spanyol tehetségnek.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg egyszerűen nem tudnak hideg fejjel versenyezni egymás ellen, és emiatt sűrűn ütköznek össze teljesen feleslegesen, pontoktól fosztva meg a csapatot. Toto Wolff már nem tudja, hogy fegyelmezze a fiúkat, így a következő ilyen esetnél csapatsorrendet állít fel, ha az sem segít, akkor az egyik pilótának mennie kell.

A csapat nem az első alkalommal fejezi ki érdeklődését a spanyol veterán iránt, aki a legutóbbi silverstone-i versenyen is bebizonyította, hogy még mindig ő az egyik legjobb pilóta a rajtrácson. Nem csoda hát, hogy az eset után is nyíltan dicsérte a Mercedest Alonsót, és nemtetszését fejezte ki, hogy a Hamilton-Rosberg páros még mindig képtelen békében csatározni egymás ellen.

Sokak szerint a Mercedes hiába mondta, hogy Rosberg mindenféleképpen kap szerződést a csapattól, csak idő kérdése, ha a páros továbbra sem fér meg egymás mellett, akkor valakinek mennie kell, aki nagy valószínűséggel a német lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni