Fernando Alonso kritizálta, hogy csak néhány csapat és pilóta tesztelheti a 2017-es Pirelli kerekeket.

Ezen a héten Nico Rosberg és Lewis Hamilton Barcelona felé tartanak, ahol megpróbálják majd letesztelni a 2015-ös alapokon fekvő autón azokat a gumikat, amik a 2017-es évre készülnek.

A Bild magazin szerint az Ezüst Nyíl pilótái nem rajonganak a tesztért, de a Mercedes elnöke azt mondta, hogy a versenypilóták a leggyorsabbak, így oly módon tudnak segíteni a Pirellinek, ahogyan mások nem.

A másik két csapat, aki részt vesz a Pirelli a 2017-es tesztelésében, a Red Bull és a Ferrari.

Más pilóták viszont, mint Fernando Alonso, nem kapják meg ugyanazt a lehetőséget.
Az AS magazine azt állítja, hogy a McLaren-Honda soha nem kaphatta meg még a tesztelés lehetőségét.

“Nem logikus, hogy néhány csapat tesztelheti az új gumikat, mások pedig nem, pedig ez történik éppen – mondta Alonso. – Szerintem mindenkinek meg kellene kapnia a lehetőséget, hogy tesztelje az összetételt.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
17% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés