A spanyol szerint vége a krízisnek, ami a McLaren és a Honda együttműködését sújtotta.

Mondjuk talán nem ez a legtalálóbb ideje a kijelentésnek, ugyanis Ausztriában Alonso már a második kanyarban kiesett, ráadásul mindezt a helyszínre kilátogató Honda Motor Co’ új elnöke, Takahiro Hachigo előtt. Amúgy sem indult a legjobban a McLaren hétvégéje, hiszen rengeteg büntetést sújtottak rájuk, ráadásul Button is kiesett a versenyből, így a média egyenesen nevet azon, hogy lehet egy csapat ennyire szerencsétlen.

A spanyol média szerint Alonso szenvedései SIlverstone-ban is folytatódni, fognak, mert a 44G-s ütközés, ami a spanyol autóját érte, biztos, hogy megsértette a motort is, amit valószínűleg megint ki kell majd cserélni. Alonso is el van keseredve, úgy érzi, hogy a szezon közepén még nagyobb nyomás nehezedik a csapatára.

„Az elvárások mindig nagyok egy olyan csapat felé, mint a miénk, és két olyan gyártó együttműködésével, mint a McLaren és a Honda. De mindent meglehet oldani a világon egy kis csapatmunkával. Maradok még a Red Bull Ringen tesztelni, maradtak tartalék alkatrészek. Az út, amin járunk jó, tudjuk, hogy mi vár még ránk, és tudjuk, hogy jó irányba fognak haladni a dolgok. Nem tudom megmondani, hogy ez kettő, hat vagy nyolc futam után fog-e bekövetkezni, de be fog. A krízisnek vége van. „

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés