Soha nem gondoltad volna, hogy ez az autó egy Cadillac, főleg mert egy ágaskodó paripás embléma is van rajta. Amerikaiaknak építették volna Ferrari-recept szerint, de nem vált be.

Luigi Chinetti azon kívül, hogy a Le Mans-i futamon is indult, az ötvenes-hatvanas években a Ferrari importőre volt az Egyesült Államokban. 1968-ban, amikor úgy tűnt, hogy az egyre szigorodó környezetvédelmi normák keresztbe tehetnek a Ferrarik értékesítésének, más területeken is kezdett tapogatózni. Megkereste a General Motorst egy különleges, sportos kupé ötletével, amelyet a Cadillac Eldorado alapjára építettek volna.

Igen ám, de az Eldorado egy nagy hajó volt, korántsem lehetett sportosnak nevezni, ezért teljesen át kellett tervezni. A 8,1 literes, 400 lóerős V8-as motorját elölről hátulra építették be, négyfokozatú automata sebességváltóval, és mind a négy kerékhez független felfüggesztés és tárcsafékek kerültek, ami korántsem volt magától értetődő akkoriban. A formát pedig állítólag a formatervezőnek tanuló ifjabb Chinetti vetette papírra, amiből a GM stúdiójában építettek agyagmodellt.

A tervek ezután a Zagato olaszországi műhelyébe kerültek, ahol a Cadillac Eldorado alapjára megépítették a prototípust. A neve, a NART tulajdonképpen Chinetti versenycsapatát jelentette (North American Racing Team), amelynek emblémájában benne volt a Ferrari sárga alapon ágaskodó paripás logója is, így a pirosra fényezett sportkupé igencsak megtévesztő látszatot keltett. A gazdagon felszerelt prototípust 1971-ben a Zagato kiállította a torinói autószalonon, majd Chinetti a New York-i autókiállításon is.

A Cadillac azonban már nem látott sok fantáziát az autóban, és gazdasági megfontolások is szóltak amellett, hogy a NART projektet törölték. Kár érte, az egyetlen elkészült prototípus azonban máig nagy kincs. 280-450 ezer dollár, azaz 75-125 millió forint körül kérnek érte, amikor árverésre kerül, bár az utóbbi időben nem cserélt gazdát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában