Elindult a Ferrari Challenge Europe idei szezonja, és a maranellói márkakupában idén is indul magyar versenyző. Válint Bence sikerrel kezdte az idényt, a nála tapasztaltabb riválisait utasította maga mögé Mugellóban, és vezeti a Trofeo Pirelli pontversenyét.

Mugellóban indult a Ferrari Challenge Europe idei szezonja, és a márkakupában ebben az évben is rajthoz áll Válint Bence. A Ferrari Budapest Rossocorsa versenyzőjének pedig elég jól indult az éve, bár a szombati időmérőn balszerencsével az utolsó helyen zárt, de ez sem akadályozta meg abban, hogy tizenhét helyet javítva a második helyen érjen célba a profi kategóriában.

Bence a karrierje eddigi legsikeresebb versenyhétvégéjét tudhatja maga mögött, a vasárnapi futamon ugyanis a negyedik helyről indult a 700 lóerős 296 Challenge autójával, és taktikus, higgadt versenyzéssel a dobogó legfelső fokára állhatott.

A 19 éves magyar pilótának ez már a második ferraris győzelme, tavaly Misanóban szerezte meg az elsőt.

Válint Bence ezzel máris a bajnokság élére állt, 29 ponttal vezet, és olyan rutinos pilótákat utasított maga mögé, mint az egykori Formula–1-es versenyző Timo Glock és Franz Engstler. A Ferrari Challenge Europe következő versenyét május 30. és június 2. között Magyarországon, a Balaton Park Circuiten tartják, ahol a helyszínen is szurkolhatsz Bencének.

Ez is érdekelhet:

A hétvégén több tucat Ferrari vette be a Hungaroringet

Ha rajongsz a maranellói paripákért, akkor ez remek vasárnapi program.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve